A HÓHÉR HÁZA

A paradicsomért, a száz kiló befőzni való paradicsomért nem kellett tenni semmit, csak úgy lett: fényből és földből, és ez a föld is olyan véletlenül keletkezett, mint a csodák, mint az egyszeri szerencsejátékos főnyereménye, aki a hanyagul, gondolkodás vagy fontolgatás nélkül odadobott egyetlen zsetonjával véletlenül a legjobb számra tesz: az egész egy figyelmetlenül elolvasott apróhirdetéssel kezdődött: „Két szoba konyhás ház nagy kerttel eladó, Budai Nagy Antal utca 8”, telefont nem írtak, ár nincs, ahogy egyetlen más hirdetésben sem szerepel pénzösszeg, mintha semminek sem lenne számokban kifejezhető ára, csak csereértéke – „Adok”, kezdődött rendszerint egy hirdetés, „Kérek”, folytatódott –, Janó pedig fogta magát, és munka után lement megnézni a házat, a Honvéd utca (Kláriék így hívták) páros oldalán haladt, elment a Vakok Intézete előtt, elhagyta a Süketek Intézetét is, ami a túloldalon állt, s ezúttal elkerülte a szűk, füstös Zsil völgye nevű kocsmát, ahol egyébként gyakran várta meg az este hatos zárást, de ez a délután lassan telt, míg végre megszökhetett a sötét, belvárosi szövetkezeti irodából, ahol két ormótlan, néma írógép között szürke papírra nyomott táblázatokat töltögetett, Elhalt munka ez, ahogy Marx írja A tőke első kötetében, ismételgette, feje fölött pedig ott lógott a tábla – a gyerek mindig elolvasta –: Ebben az irodában egyik nap dohányoznak, következő nap nem. Ma nem gyújtunk rá – szólt a bizalmas, fára pirografált üzenet, amely alatt Janó a Snagovokat, rosszabb napokon a szűrő nélküli olcsó cigarettáit szívta egymás után, míg három órát nem mutatott a kopott üvegű Rakétája, Terepre megyek, szólt oda a titkárnőnek, aki félelmetes, koromfekete kontyépítményt egyensúlyozott a fején,