A HÓHÉR HÁZA


a szerző rövid életrajza a következő mondattal kezdődik, illetve végződik: „Kolozsvárt születtem 1971-ben; 1990-ben kezdtem el tanulni az ELTE Bölcsészkarának magyar-orosz szakán. [...] Magam sem értem, hogy jutottam oda, hogy regényt írjak.”

• Könyvkritikák

A HÓHÉR HÁZA

történetek az aranykorból

2011.09.09. 23:22 uploader

Kórus, 1989. december 21.

Tehát elkezdődött – nézett végig a távolból, a főtér túlsó, biztonságos sarkáról a még öntudatlanul, összevissza kiabáló, pulóveres-kötött sálas diákcsoporton, Nem képzősök ezek? Csapó évfolyamtársai!, ismerte fel hirtelen, és nagyon szerette volna, hogy Csapó is köztük legyen, ez a tagbaszakadt, fiús szobrászlány, Juci egykori osztálytársa, legyen köztük csak azért, hogy még aznap délután, és másnap és harmadnap, amíg véget ér, meg a következő húsz-ötven évben csak úgy odavethesse, lazán és büszkén, hogy: Csapóék kezdték az egészet, legalábbis Kolozsváron, mert Temesváron akkor már nemhogy elkezdődött, de egyenesen folyt, ömlött az emberi vér az utcán, s ezt két forrásból is tudhatta,

2010.04.12. 15:28 uploader

Macskák

L.-t és L.-t a macskák iránti szenvedély mint valami láthatatlan köldökzsinór kötötte össze: életre szóló összetartozás, titkos, szinte beteges szövetség, már-már kóros sejtburjánzás, amely egyetlen, Jozefin nevű sejtből, a Patak utcában a Rio filmszínházban talált kis sötétszürke macskából indult ki, 1938-ban, amikor egy matiné előadáson L. a Kékszakáll nyolcadik felesége című film elején, amikor a férfi főszereplő éppen pizsamát vásárol magának egy áruházban, megkérte a mellette ülő, majdani L. édesanyjának kezét, mire ő gondolkodás nélkül, összepréselt ajakkal, rajzolnivalóan szép profiljának tudatában mereven előrenézve határozottan bólintott, de a férfipizsama filmbéli látványától legalább annyira zavarban volt, mint a lánykéréstől, s a pizsama, Gary Cooper, a Kékszakállú meg Laci és a két lánykérés, a filmen és a moziteremben össze is keveredett benne, Klári aztán kifele menet, a mozi kert felőli párnás bőrajtaja mögött meghallotta a kétségbeesett nyivákolást, és lehajolt a Rio mozi és Josefin Baker nyomán elkeresztelt majdani éneklő Jozefinért, az ölébe vette és vitte, csak hogy ne kelljen Lacira néznie,

2010.02.27. 13:49 Tompa Andrea

Front

 Reggel óta kint állt az utcán, a nyitott ablak előtt, Mint ’74 júliusában, jutott eszébe, árvízkor, amikor még itt laktak és combig ért a víz az egész utcában, Csodás árvíz volt, emlékezett a didergő lány, hároméves volt, a Dohány utcában hömpölygött a sáros folyó – de melyik?, a Szamos?, vagy a Malomárok? –, a zuhogó esőben döbbenten ült a kapuban a nagyapja nyakában, Nagyidő van – mondta nagyapa, mintha néma tanúi lennének a valószerűtlen bibliai eseménynek, amelynek tehetetlenül meg kell adniuk magukat, mert a hatalmas árvíz mindjárt elsodorja őket is, a házat és az egész várost, az utca felőli ablak akkor is nyitva volt „a frontra”, ahogy nagymama mondta, és most is nyitva állt, a lány üres gyomra pedig remegett az izgalomtól, mint akkor, mert a három ablakot csak reggelente nyitották ki, hogy szellőztessenek, egyébként még nyáron is csukva tartották, Belátnak, meglátják, hogy varrok, vagy hallgatóznak az ablak alatt, hogy miről beszélünk, meg hogy pesti vendégek vannak nálunk, meg hogy magyarul beszélünk, vagy kávét iszunk, fűzte tovább szigorúan nagymama, s ahogy az idő telt, egyre több félnivalót sorolt, ezért csak rendkívüli alkalmakkor nyílt ki a frontablak, amikor nagyidő volt, mintha nem is emberkéz nyitná belülről,

2010.02.15. 17:12 Tompa Andrea

Fordítás

Klári csak egy régi, 1938-as újságot talált, arról olvasta le a szerkesztőség címét, mert fel akart adni egy apróhirdetést: Piaţa Unirii 1, betűzte, a szerkesztőségi cím, a leveleket pedig a Calea Moţilorba kell címezni, melyik lehet az a Piaţa Unirii, tűnődött, a másik a Mócok útja, hát persze!, a Monostori út, de neki nem az kell, hanem a szerkesztőség: Cluj, Piaţa Unirii 1, írta az Ellenzék fejléce alatt apró betűvel, s ahogy a Laci által gyűjtött kupacban mélyebbre lapozott, csak most vette észre, hogy az 1939-es Brassói Lapok-on is Braşov, strada Zizin szerepel, persze, jutott hirtelen eszébe, az Egyetem tér lehet az az Unirii, ahol a könyvtár is van, ott kell lennie a lapszerkesztőségnek, ha még nem költözött el, és tovább forgatta az újság fejlécére gondosan ráragasztott, kivágott cikket: „Visszahelyezték állásába az államnyelv hiányos ismerete miatt elbocsátott főmérnököt”, és rövid hír következett Tellman Oszkár esetéről, Laci egyetemi évfolyamtársáról, aki náluk is megfordult egy születésnapon, és aki másfél évig perelte a tordai üveggyárat, az ügyvédje végül komoly kártérítést harcolt ki neki, Laci pedig az újságot lobogtatva magyarázta Klárinak, hogy látod, tudni kell románul, egyébként én sem

2010.02.15. 16:42 Tompa Andrea

A király bohóca

„Kukumáj, Kukumáj, nem lesz többé zecse máj!” – énekelték Kukumájnak a kisgyerekek a Hárompüspök téren, a gazdag negyedben: Lili, a két Attila és Csaba, pedig fogalmuk sem volt, mit jelent a „zecse máj” (május 10.), csak azt tudták, hogy Kukumájnak ezt kell kiáltani, és aztán szaladni be a házba, mert ilyenkor félni kellett tőle, nem úgy, mint a szürkére kopott menyasszonyi ruhát viselő, öregedő törpe nénitől, akit mintha egy vándorcirkusz hagyott volna hátra, neki csak annyit kellett mondani, hogy „Megjön, meglátod!”, mert magas növésű jegyese állítólag odaveszett a háborúban, ő azóta is a férjét várta, és Lili felnőtt korában már tudta, hogy a kávésnak mindenképpen kell adni 50 banit, de legalább 25-öt, hogy megihassa az aznapi – hányadik? nyolcadik? tizenötödik? – kávéját a buja nevű „homokos kávézóban”,